Sándorné Jakab Éva
Szakmai önéletrajz
Szakmai bemutatkozás
Elsősorban gyermekcsoportokban dolgozom több éve. A Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola elvégzése után egy évet dolgoztam nevelőtanárként egy budapesti diákotthonban, majd négy lányom született. A saját gyerekeimmel töltött idő és a külsős munkák és tanulmányok aránya fokozatosan változott az életemben. 2007-től óvodában és iskolában is tartottam Kokas Klára féle zenemozgás csoportokat, később többféle helyszínen gyerekpszichodráma foglalkozásokat. Részt vettem múzeumpedagógiai programok kidolgozásában és létrehozásában akadályozott látogatók számára. 2012 nyarán a Creative Planet alapítvány önkénteseként Ruandában dolgoztam egy helyi iskolában és utcagyerek központban. Jelenleg a Szalonka Műhely Alapítvány munkatársaként vezetek gyerekpszichodráma csoportokat és komplex Kokas művészetterápiás foglalkozásokat.
Munkám fókuszában az áll, hogy a hozzánk járó gyerekek és családjaik is saját belső erőforrásaikra láthassanak rá. A foglalkozások vezetése mellett mindig nagy hangsúlyt fektettem arra, hogy folyamatosan gazdagítsam eszköztáramat és gyarapítsam tudásomat.
Tanulmányok:
2018-tól SOTE Mentálhigiénés Családtudományi és Családterápiás Mesterképzés
2013-2015 Integratív Gyermekpszichoterápia 2017: Integratív Gyermekkonzulens cím
2010-2012 Dr Varga Melinda, Janda Zsuzsa Gyermekpszichodráma Eszköztár
2009-2011 ELTE, Múzeumpedagógus Szaktanácsadó Szakirányú Továbbképzés
2008-2009 Martonné Dr. Dévényi Éva továbbképzése: Szövegértés fejlesztése kisiskolás korú gyermekek számára
2004-2007 Dr. Kokas Klára akkreditált továbbképzése: Zenéből indított módszer gyermekek harmonikus fejlesztésére
1991-1995 Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskola: Oligofrénpedagógia- pszichopedagógia szak, zeneterápiás és családgondozási speciálkollégium